naszóval - hogy, hogy nem - tegnap random kuntakinte koncerten (hivatalosan jazz) voltam, kb. 15 CouchSurfer-rel, amelyhez Párizs egyik legfurább (legundorítóbb) turistalátványossága, a la Défense szolgált helyszínül. az egész egy kurvanagy üzleti negyed, kint a halálban. felhőkarcolókkal, értitek, Párizsban, bazz. namindegy. a zene jó volt, a társaság is, a bor is. fűben ücsrögtünk, beszélgettünk, iszogattunk, csipszet zabáltunk, és tökjól éreztük magunkat. volt ott minden és mindenhonnan, és mindenki. örülök, hogy ezt megtaláltam. az emberek egy részével bizonyosan fogok még találkozni.

aztán  - hogy, hogy nem - gondolom az elfogyasztott bor meg a szociális vákuum, amiben az utóbbi heteket töltöttem, arra késztetett, hogy azonnali, határozott igent mondjak a mellettem ücsörgő kanadai-japán csajszinak, amikor megkérdezte, van-e kedvem elmenni vele bulizni még egyet. uccu, irány a város másik végébe. ezzel a lendülettel késtem le az utolsó vonatot, de gondoltam, annyi baj legyen.

zsufi egyetemista-negyedbeli bárok. tánc. a tánc jó, de ha visszagondolok, hogy mikre, hát több alkoholt vagyok kénytelen magamba képzelni, mint amennyit ténylegesen elfogyasztottam. hangulat. szekszre éhes (legyünk optimisták, az is lehet, hogy simán perverz) párizsi ifjak és kevésbé ifjak, meg Eszter, aki szintén éhes, nade nem így. szóval elmehettek ti. oda.

végül kikötöttünk Cherry (a kanadai csajszi) két (amúgy dél-amerikai) ismerősének a lakásán, egy újabb sört találtam a kezemben, majd előbb utóbb azt, hogy hajnali kettő van.

még szerencse, hogy Iina épp egy fesztiválon hesszel 3 napig, kocsival járkált, éjjelente hazajött Párizsból. háromkor felkapott, és hazahozott. isteni szerencse, így már fél ötkor ágyban voltam, nem kellett a hét órás első vonatra várnom.

szerintem nagyon rég volt, és remélem, kurvasokára lesz olyan gáz a felkelés, mint ma (technikailag tegnap, azaz vasárnap) reggel. el van cseszve. meg öreg vagyok én már ehhez.

de voltam misén a Notre Dame-ban. azért az ütött.