évekkel ezelőtt mindig hosszú hónapokig készültek a hommade karácsonyi meglepetéseink, személyre szabottan. és mindig csuda klasszak voltak, plusz így mindig együtt töltöttük az estéinket mindannyian. ügyeskedtünk, énekelgettünk, szerettük egymást. és persze minden megajándékozott is örvendezett végül, általában.

na, ez már néhány éve sajnos nincs - főleg, mivel háromból ketten otthon sem lakunk. hiányzik.

meg arra is rájöttem, hogy ilyen (földrajzi és olykor-olykor lelki) távolságokból annyira nem ismerem már a szeretteim nagy részét. indikátorként használhatónak tűnik az a tény, hogy a legtöbbjüknek kínkeservesen vagyok csak képes valami ajándék-félét kitalálni, az se biztos, hogy jó lesz. meg egyáltalán, hogy ez így felmerül bennem. a karácsony nem erről szól. tudom én.

azért amíg szeretem őket, nagy baj nem lehet.