parlez-vous français?

 2012.07.05. 01:58

álljálljállj! azt mondtam, nem tudok franciául? dehogynem. mindent tudok, amit tudnom szükséges és érdemes.

egy kis, piros, a fél kontinensen keresztülvergődött borítékba ugyanis annyi szeretet, megértés, kreativitás, nevetés és sírás fér bele, hogy azt el sem hiszitek. s ezen felül minden franciatudásom erős alapja.

ha jól figyeltek, hamarosan magatok is rájöttök, hogy a világ leghasznosabb (legviccesebb, legmeghatóbb, leglegleg) füzetkéjét kaptam egy nagyonjóakarómtól, hiszen nem hogy az életben maradáshoz, de egyenesen a boldogsághoz vezető útnak és az élet értelmének megtalálásához nyújt hathatós segítséget a hívek felajánlásaiból és önkéntes munkájuk gyümölcseként szamizdat megjelentetett búcsús kiadvány. áhh, inkább nézzétek*:

többet, jobbat nem is kívánhatnék. nem is kívánok.

<3

 

(hogy valóban mennyire hathatós a módszer, azt mutatja, hogy az egyébként 5 hetes francia-tanfolyamom harmadik hetén a harmadik különböző csoportba járok. kezdőben kezdtem, mivel az első elbeszélgetésen kb. képtelen voltam megszólalni. átkértem magam az álkezdőbe, a tanár egyetértett. az ottani tanár viszont 2 óra után önhatalmúlag áttett a középhaladóba, amint azt kedden realizáltam. és ott most jól érzem magam. ha nem lennék ekkora dög, sokra vihetném, gondolom.)

*köszönet illeti a szerző kisasszonyt a széles nyilvánosság elé való kitárás engedélyezése okán.

A bejegyzés trackback címe:

https://nothingsimpossible.blog.hu/api/trackback/id/tr755645930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

726949 2012.07.06. 07:02:36

A szerző kisasszony igazán cuki, és így korán reggel is felvidámította a napot ez a kalauz, akárcsak Téged az új zenék,mindamellett az írásaid is Micókám! A nem hippi,hanem néprajzos vagyok, és a véleményem szerint nagyok a melleim, a legjobbak, a kiejtésre is kíváncsi leszek, majd egy szép augusztusi napon, ha hazatérsz :) Puszi

695393 2012.07.06. 08:01:25

hihi, ja, egyetértek, örülök, ha tetszik :) ha a szerző esetleg nyilvánosan is magára vállalja szerzőségét, gratulálhatsz neki majdnem személyesen eme szent helyen :D

62329 2012.07.06. 11:37:34

cuki!? a szerző kisasszony hűvös, gonosz és félelmetes :)

695393 2012.07.06. 18:12:53

anyád, hp, az.

726654 2012.07.06. 20:24:09

Szerintem is cuki, szóval le lett szavazva!
süti beállítások módosítása