Párizsban mindenki piknikezik. van persze a legszorosabb (magyar) értelemben (is) vett piknik, hogy apuanyugyerekek vagy turbékoló szerelmespárok kiülnek egy pokrócra, és csendben esznek-isznak-labdáznak-csókolóznak, miegymás. nade. amikor azt mondom, mindenki piknikezik, arra gondolok inkább, hogy amennyiben nincs éppen apokaliptikus esőzés vagy egyéb természeti katasztrófa, mindenki, aki él és mozog, és éppen nincs más dolga, keres egy talpalatnyi zöldet, leül, kifekszik, akármi, és olvas, beszélget, eszeget, mindemellett pedig iszik, mint a gödény és füstöl, mint a gyárkémény. ezerszer viccesebb, mint kocsmázni. tulajdonképpen magam is végigpiknikeztem a nyarat, de azért az utóbbi hetek pasztőrös heppeningjei révén lettem igazi piknik-szakértő és rajongó.

(hogy mennyire a francia kultúra és életművészet része a fent bemutatott tevékenység, azt mi sem illusztrálhatná jobban, mint hogy a leányokkal viszonylag gyakran játszunk piknikeset.)