elég ijesztő, tudjátok, hogy a legutolsó - augusztusi - bejegyzésem mennyire aktuális azóta folyamatosan, amióta leírtam. mondhatnám, boszorkányság, meg a kimondott/leírt szó ereje, és még sok mindent mondhatnék. de inkább azt mondom, amikor leírtam, még egészen más véget és kezdetet értettem alatta, mint az azóta eltelt hónapokban.

úgyis mindannyian tudjátok, mi volt, van. velem, bennem. mindent tudtok, hiszen nélkületek most nem is úgy és nem is az lenne, ahogyan és ami. ezért azt gondoltam, ezt a röpke 6 hónapocskát egy kis képriporttal (na jó, egy uncsi, nyálas, metaforának szánt biszbasszal) illusztrálom. nem titkolt szándékom ezzel továbbá, hogy bebizonyítsam  - elsősorban persze magamnak -, igenis van itten kontinuitás.

ez a legszebb, legszomorúbb, legigazibb, leginspirálóbb dolog, amit az elmúlt év(ek)ben a saját két szememmel láttam. persze először nem gondoltam ezt így mind együtt róla, de aztán örkényi módon nekiálltam.

kövek, boltívek, rózsaablakok, oltár, főhajó, mellékhajó. középkori katedrális.

kövek, boltívek, (fű,fa,virág), oltár, főhajó, mellékhajó. mégsem középkori katedrális.

csak a rózsaablak tenné? nem a rózsaablak teszi. az a rózsaablak, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.

hát akkor mi?

...

mivel nem vagyok filozófus, ennél mélyebbre itt és most nem is hatolnék a kérdés útvesztőiben, talán. azt viszont le kell szögeznem, hogy nem elég, ha valami gyönyörű, amennyiben belül üres (s alul-felül lyukas). meg a (szimbolikus) déva vára sem épülhet fel anélkül, hogy (néhány) (szimbolikus) kőmíves kelemennét fel ne áldozzunk.

mindenesetre véget ért. elkezdődött.

egy ideig nem hittem (bár azért "tudtam, csak nem sejtettem"), hogy még bármi is elkezdődhet, főleg, hogy az aktív közreműködésemmel. de mégis. így lettem bárányfelhő-bodorító (amiről a blog névadója idején szintén nem gondoltam, hogy valaha annyira adekvátnak fogom érezni, mint épp mostanában).

mostanra tisztább a kép, nagyon sok tekintetben, és nagyon sokkal tisztább. de ezt is nyilván mindannyian tudjátok. hálás is vagyok nektek, mert rengeteget segítettetek. ti, mind. hogy elmondhassam, kisírhassam, kidühöngjem, megfogalmazzam, megértsem, elengedjem, beengedjem, újrakezdhessem. hasztalan sorolnám, nem érnék a végére, na. köszönöm.

a továbbiakban tehát legyen elsősorban szó arról, ami van, esetleg, ami lesz. velem, bennem. persze mindkettőnek részét képezi bizonyos szempontból, ami eccervoltholnemvolt, de alapvetően tekintsünk el a retrospektív részletektől. inkább (gondolom, rendezetlen/rendszertelen darabokban) mesélek nektek a szép új világról, ami lassacskán kibontakozik a horizont(om)on.

ahogy lesz, úgy lesz. ha tetszik, a tiétek. ez itt, én meg természetesen.

csapó kettő. felvétel.