nem is tudom, miért, mindenesetre az azonnal fellépő, ám viszonylag enyhe lefolyású szívrohamon kívül azt hiszem, jó érzéssel töltött el, hogy a lakásunktól nem túl messze levő zöldséges (román) tulajdonosa, este 10-kor random a kolozsvári utcán felismer és (magyarul) rámköszön, mosolyogva.

(igaziból kisebbfajta sírógörcsöt kaptam az akció nyomán, de inkább csak amiatt, mert meglepő volt és kellemes, hogy egy kvázi idegen kedves gesztust tesz felém. eléggé vágyom mindennemű - de főleg fizikai - szeretetteljes emberi kontaktusra. olyannyira, hogy nyomokban is felzaklat, ha adódik. pozitív értelemben, de felzaklat.)