annyira hálás vagyok azért, hogy egész életemben ilyen jóérzésű...nem is tudom: egymásra figyelő, egymással törődő, szerető emberek vettek körül (gondolom/remélem, közben azért rám is ragadt valamicske ezekből). szóval ma, amikor hazaértem a rorátéról reggel 7kor, gyanús…

már korábban belém hasított a felismerés, hogy az eredetileg a Vera-Martin-Gábor trión edzett, majd Vi-nek hála, egy még magasabb szintre csiszolódott irónia/szarkazmus alaphango(ma)t biza nem lehet akármilyen szituációban bevetni, még akkor sem, ha nehezen figyelek oda valami…