a (majdnem) tökéletes, egyszerre pihentető és szórakoztató párizsi vasárnap délután-este kellékei: random zongorakoncert (play me, I'm yours) a botanikus kertben. a művésznő és a hálás publikum. random salsa-őrület a Szajna-parton (de komolyan, pár ember fogta magát, benyomott…

álljálljállj! azt mondtam, nem tudok franciául? dehogynem. mindent tudok, amit tudnom szükséges és érdemes. egy kis, piros, a fél kontinensen keresztülvergődött borítékba ugyanis annyi szeretet, megértés, kreativitás, nevetés és sírás fér bele, hogy azt el sem hiszitek. s ezen…

a vizuális (cafatokra gyűrt, koszos fekete nadrág, fakó fekete top, szakadt, szürke kardigán, na és az elmaradhatatlan sál, saru, zilált frizura) és szaghatások (mindezeket reggel aggattam magamra és azóta bizony már sok víz lefolyt a Kaposon - lovászkodás, ideodafutkosás,…

mivel bizonyosan állíthatom, hogy (akkor még) semmilyen tudatmódosító szer hatása alatt nem álltam, kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a nosztalgia és a Norcival nem sokkal korábban folytatott beszélgetés keltette hiányérzet-féleség lehetett az oka annak a tegnapi…

(többnyire) nem a legkönnyebb út a helyes. vagy mondjuk azt, kívánatos. célravezető. az már bebizonyosodott, hogy még csak véletlenül sem látszom bennszülöttnek, rendben. de hogy nekem még a birka-effektus se működjön, na az már tényleg több a soknál. mert persze ha sietek…